2009. november 30., hétfő

Hartley Alguersuari állására pályázik a Toro Rossónál

Forrás: F1 hírek

Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Toro Rosso a Sébastien Buemi, Jaime Alguersuari párossal kezdi a 2010-es szezont, a szintén fiatal Brendon Hartley még nem tett le arról, hogy jövőre ő is szóhoz jut a kiscsapatnál.

"Minden attól függ, hogy hogyan sikerül a teszt"- nyilatkozta a kedden rajtoló háromnapos jerezi gyakorlás előtt a fiatal tehetség bátyja, Nelson Hartley, aki a pilóta képviselője is egyben.

"Brendonnak nagyon nehéz szezonja volt. Az eredményei nem voltak elég jók ahhoz, hogy rögtön a Forma-1-be kerüljön. A Toro Rossónál azonban még lehet szabad hely. Azt viszont még senki sem tudja, hogy ezt Brendon kapja-e vagy sem."

Az újzélandi család bizakodása már csak azért is furcsa, mert Jaime Alguersuari, aki a Toro Rossónál idén menet közben kapott lehetőséget, nemrég úgy nyilatkozott, már hónapokkal ezelőtt aláírt 2010-re is. Az olasz kiscsapat másik versenyzője pedig egészen biztosan Sébastien Buemi lesz.

A Toro Rosso vezetősége a végleges döntéssel minden bizonnyal megvárja a kedd és csütörtök közt zajló teszt eredményét, hiszen ha ott a Red Bull utánpótlás-nevelő programjához tartozó Brendon Hartley jól szerepel, akkor talán ő is kaphat egy esélyt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése